Elhangzott 1910. február 20-án, Dornachban – részlet

Ha egy antropozófus olykor felpillant hétköznapi tevékenységei közepette, és megkérdi: létezik-e valami a hétköznapi életen kívül, a mindennapi fáradozáson és terheken túl, valami, ami összefügg az emberi boldogsággal és az emberi törekvéssel; nos, erre antropozófusként bőséges választ tud adni. Tudja például, hogy mindazt, amit az antropozófia révén felvesz, nem azért veszi fel, hogy mintegy elfoglaltságot nyújtson lelkének amiatt, mert elégedetlen hétköznapi életével, hanem mert mindaz, ami az antropozófia felvételénél az érzésen halad keresztül, erővé alakulhat át a lelkében. Mindig képes arra, hogy azt mondja magának: mint ember még valami más is vagyok, mint az, ami a külső világban vagyok.

(Elhangzott 1910. január 25-én, Karlsruheban – részlet)

„… Az emberek megszerezhetik az éteriben való észlelés új képességét – először legalábbis bizonyos számú ember –, a többiek pedig egyre követik majd őket, mivel az emberiségnek 2500 éve lesz arra, hogy egyre jobban kibontakoztassa ezeket a képességeket. Az embereknek nem szabad ez idő alatt elszalasztaniuk ezt az alkalmat. Ennek elmulasztása óriási szerencsétlenség volna, és az emberiségnek várnia kellene egy későbbi időre, hogy pótolhassa mulasztását, hogy még utólag kifejleszthesse ezt az új képességet. Ez pedig az a képesség lesz, hogy az emberek látni fognak a környezetükben valamit az éteriségből, amit eddig normális körülmények között nem észlelhettek. Most csak a fizikai testét látják az embernek, akkor azonban képesek lesznek arra, hogy – legalábbis árnyszerű képben – az étertestét is lássák, és valamennyi mélyebb történés összefüggését is átélik majd az éteriségben. Képük és sejtelmük lesz a szellemi világ eseményeiről, és átélik, hogy az ilyen események három-négy nap múlva beteljesednek a fizikai síkon. Látni fognak éteri képekben bizonyos jelenségeket, és tudni fogják, hogy másnap vagy néhány nap múlva ez vagy az fog történni.