„A Karácsony a János-napot igényli, a János-nap pedig a karácsonyt.”

                                                                                                            Rudolf Steiner

A júniusi hétvégénken egy különlegesen szép eseményen vettünk részt: Rózsa spirált jártunk.

A következőkben Czakó Anikó írása olvasható:

János nap az évkörben éppen szemben helyezkedik el Karácsony szent éjszakájával, egy tengelyt alkot vele az év időáramában. December 24.-én a természet legsötétebb, leghosszabb éjszakáján megszületik a FÉNY, s növekszik egészen a júniusi leghosszabb nappalig, a legrövidebb éjig. Amikor e fény eléri tetőpontját, átfordul a rák jegyében és ettől a ponttól fogva a hő kezd növekedni, hogy a jövő számára megérlelje a magokat. E fordulat pontján találjuk a János Ünnepet, melyet Rudolf Steiner a jövő ünnepeként jelölt meg, melyet a jövő impulzusából kell az embereknek méltó módon megalkotnia, kialakítania. Ezen ünnep a hét keresztény ünnep és hét művészet összefüggésében a SZOCIÁLIS MŰVÉSZETTEL van kapcsolatban, melyet Rudolf Steiner a JÖVŐ MŰVÉSZETÉNEK nevezett meg. Ez a jövő bizony-bizony már itt is van.

 A rózsa spirálban megjelenő motívumok

Az Adventi, karácsonyi időszakot - Karl Könignek köszönhetően – közösségeinkkel az adventi kerttel, adventi spirállal ünnepeljük meg, ahol az almába szúrt saját individuális gyertyánkat a nagy spirál közepén égő Krisztus Jézus lángjáról gyújtjuk meg, s a kifelé vezető úton az általunk kiválasztott saját csillagunkra helyezzük el. E nagy spirál finom gyanta illatú erdei LUC fenyőből épül, a FÉNY fájának ágaiból. Középen a nagy gyertya mellett egy szál rózsa és egy szál liliom található Mária és Gábriel szimbólumaként.

Átellenben, János napkor egy szép lehetőség a rózsákból megépített két egymásba tekeredő spirál - mely egyben a Rák zodiákus jegynek képe is -, s benne rejtőzik a fordulat, közepében egy „null ponttal”. Az egész ÚT rózsákból van kirakva.

Középen egy vízzel telt üvegtálban egy úszómécses ég Krisztust megjelenítve. A dupla spirálban két-két ember találkozik – saját úszó mécsesét bevíve – s a középpontban, meggyújtva mécsesüket nem viszik ki a saját csillagukra (mint Adventkor), hanem e nagy tálba helyezik, s a közösség minden tagja úgyszintén. Az ünnep végére – ha hagyjuk elég ideig égni még ezen individuális mécseseket a vízben -, eggyé forr össze az összes viasz, egy testté; miközben az egyéni LÁNGOK külön-külön fényeskednek. Ha kihűlt – egész évre az adott közösségnek megőrizhetővé válik.

A középen találkozó emberek sosem a saját odavezető útjukon mennek ki a spirál formából, hanem embertársuk útján, felvéve magukba azt is.

A rózsa ötösségével szoros kapcsolatban van az EMBERREL, s az ember által művelt kertek ajándékai, melyek ebben az időszakban ontják virágaikat. Ezen spirál nem a karácsonyi időszak erdei gyantájától illatozik, hanem a rózsa olajjal telt éteri párájától.

Keresztelő János földi életében a beszámolók alapján nagy, magas, hatalmas ember volt. Már alkatában is összekötötte az EGET és a FÖLDET. a TŰZ ereje pedig a szavaiban jelent meg, amikor a Jordán folyó mentén a keresztelésre hívta meg az embereket.

A JORDÁN folyó a Hirám hegység hét forrásából ered, egészen magasról, s ahol összegyűltek e vizek, ott dús, életteli flóra és fauna termékeny tájain ereszkedett alá abban az időben. Ahogy egyre lejjebb s lejjebb folyt, a táj megváltozott, kietlenebb, szárazabb lett. Ahol János keresztelt, már a tengerszint alá süllyedt – egészen a föld fizikai testébe húzódott -, s kiöblösödött, spirálisan kavargó, áramló öblök szegélyezték a folyómedret. Ezen örvénylő vízben állt János, s merítette alá a keresztelést vállaló embereket.

Maga a folyó itt már egészen élettelenné vált, a Holt tengerből vissza áramló sós víz és édes víz keveredésében már csak parányi élet volt. Az élet visszahúzódott e vizből.

Ezen határon (édes és sós; élet és halál; magas és mély) állt János, aki ÉLŐT vitt az elhalóba.

E FORDULAT, lehetőség, melyet nekünk ajándékoz ezen ünnep. Fordulat a gondolkodásban, szociális életünkben, hogy belső fényünk hővé érlelhesse a bennünk és közösséginkben növekvő magvakat.

 Nem véletlen, hogy a Johannita rend, mely egy ispotályos rendként indult, a gyógyítást, embertársainknak enyhet adó támogatást, gondoskodást tette céljává. E Johannita rend még ma is munkálkodik.